A globális távközlési szövetség, a GSMA éves seregszemléjének, az idén Sanghajban megrendezett Mobile World Congressnek nulladik napjára időzítette a Huawei a Connected for Shared Prosperity (Összekapcsolva a közös jólétért) című konferenciáját, amelyet az UNESCO fenntarthatósági célkitűzései mentén szervezett. A részben élőben, részben interneten keresztül megtartott eseményen az UNESCO és a GSMA képviselői, valamint nemzetközi politikusok értekeztek arról, hogy miként segíti a digitalizáció a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést.
Palkovics László beszédében rámutatott: az ENSZ előrejelzése szerint az emberiség fogyasztása kétszeresére fog nőni a következő 40 év során. „Annak érdekében, hogy a bolygónk élhető maradjon, fenntarthatóságra kell törekednünk, véges forrásainkat hatékonyan kell felhasználnunk, megújuló forrásokra kell támaszkodnunk a nem megújulóak helyett, és előre kell gondolkodnunk annak érdekében, hogy a jövő generációk egy élhető világba születhessenek” – fogalmazott. Közös erőfeszítésre van szükség egy globális probléma megoldására – tette hozzá.
A tárcavezető elmondta:
Magyarország egy ambiciózus nemzeti fejlesztési tervvel állt elő, amely a fenntartható fejlődés három – társadalmi, gazdasági és környezeti – pillérjére helyezi a hangsúlyt.
A terv társadalmi aspektusának az ország holisztikus családpolitikája biztosít alapot, melynek célja a családok megerősítése, valamint a demográfiai trendek tartós fordulatának elősegítése – mutatott rá.
A magyar kormány szándéka, hogy Magyarországot tudáson és innováción alapuló nemzetként szilárdítsa meg – mondta a miniszter, hozzátéve: Magyarország a világ azon 21 országának egyike, amelyek képesek voltak jelentős gazdasági fejlődést elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett. Jelenleg az ország áramtermelésének hetven százaléka szén-dioxid-semleges módon történik, és a cél, hogy 2030-ra ezt az arányt kilencven százalékra növeljék – hangsúlyozta.
A miniszter kifejtette: a magyar kormány egy klíma- és környezetvédelmi akciótervet is életbe léptetett Magyarország zöldpolitikájának előmozdítására. A 2020-ban kiadott terv egyik eleme a hulladéktermelés visszaszorítása. Az akcióterv a hulladék mennyiségének csökkentése mellett az illegális szemétlerakást felszámoló intézkedéseket is tartalmaz, és kötelezettségvállalásokat tűz ki a megújuló energiaforrások és a klímavédelem területein. A innovációra épülő klímavédelmi megoldások egyik példájaként a miniszter említést tett a magyarországi hulladékgazdálkodási szektor egységesített, digitális adatbázisáról, amely teljes körű elektronikus ügyintézést tesz lehetővé. Az illegális hulladéklerakás elleni intézkedések kapcsán pedig szót ejtett egy olyan applikációról, amelyen keresztül az illegális szemétlerakóhelyek jelenthetőek a hatóságok felé.